Tizenhatodik alkalommal kerül sor a jövő hét végén a Steelball fantázianévvel ellátott városi utcai kosárlabda bajnokságra. Az idei viadal hat kategóriában kerül megrendezésre, s a szervezők még mindig várják a csapatok jelentkezését.
Remélhetőleg tovább folytatódik az elmúlt évek egyik legnépszerűbb hétvégi sportbulijának sikerszériája: június 13-án immáron tizenhatodik alkalommal kerül sor a Vasmű úton az utcai kosárlabda bajnokságra, melyre rengeteg csapat jelentkezését várják a megméretés szervezői.
Újdonság nélkül
Ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk, az idei versenyre is a Vasmű úton kerül majd sor, ahol hat kategóriában, nyolc pályán mérhetik össze tudásukat azok a csapatok, akik beneveznek a bajnokságra. A viadal reggel kilenc órakor kezdődik, s remélhetőleg idén az időjárás is megkegyelmez a résztvevőknek.
A szabályok továbbra is érintetlenek, vagyis a csapatoknak négy főből kell állniuk, akik közül három-három játékos tartózkodhat egyszerre a pályán. A mérkőzések huszonegy pontig, vagy tizenöt percig tartanak, a fair-play szabályai szerint, míg az esetleges vitás kérdésekben az aktuális pályafelügyelő ítél majd, akinek döntése ellen nincs fellebbezési lehetőség.
Várják a nevezést
A szervezők idén is sok csapatra számítanak, s mint azt Berzlánovits Éva, a viadal főszervezője a DO-nak elmondta, továbbra is várják a viadalon részt venni kívánó csapatok jelentkezését. Az utcai kosárlabda bajnokságra júniu
s 8-ig, a Colosseum Sportboltban lehet leadni a nevezéseket méghozzá a nevezési díj és kaució befizetésével, valamint a csapatnévsor leadásával. Mint megtudtuk, nevezni érkezési sorrendben lehet, ezért a szervezők kiemelten felhívják az indulni kívánó csapatok figyelmét, hogy siessenek a jelentkezéssel.
Szintén nagyon fontos információ a csapatok számára, hogy a mérkőzések beosztását, valamint az ajándékpólókat június 11-12-én, fél kilenc és délután négy között lehet átvenni a Polgármesteri Hivatal "A" épületének földszintjén, ugyanis a verseny kezdete előtt már nem lesz mód a pólók átvételére. A Steelball gálával kapcsolatos minden aktuális információ, így a nevezés feltételei, valamint a kategóriák beosztásai is megtalálhatóak a viadal honlapján.
Az elmúlt évek tapasztalataiból kiindulva a szórakozás és az újabb feledhetetlen sportélmény most is garantált, remélhetőleg az időjárás is kegyes lesz a résztvevőkhöz, s akkor minden adott lesz ahhoz, hogy újra egy remek viadalnak örülhessenek a sportág szerelmesei.
További részletes információ, jelentkezési feltételek:
Polgármesteri Hivatal – Ifjúsági és Sportiroda
Telefon: 25-411-628 – e-mail a szervezőknek ITT!



