Egyetlen mérkőzést játszott csak a Magyar Kupa sorozatában a dunaújvárosi floorball-csapat, hiszen a nyolc közé kerülésért vívott csatát elbukta az IBK-CH ellen – a gárda rossz sorozata tehát még mindig folytatódik, javítani hétvégén már hazai pályán lehet, sőt kell is!
A Dunaújvárosi Főiskola – Regale EK – Rudas Floorball Team eddig még nem lépett pályára az idei Magyar Kupa sorozatban, ennek oka pedig nem volt más, mint hogy az első ellenfél, a White Sharks „C” csapata lemondta a találkozót (azóta talán meg is szűntek?!), így a tényleges kuparajtra csak most került sor, a legjobb nyolc közé jutásért zajló küzdelemmel. Az újvárosiak idegenben, az IBK Cartoon Heroes csapata ellen léptek pályára, ami igen nehéz, parázs küzdelemnek ígérkezett, hiszen mieink továbbra is hullámvölgyben vannak, míg az aktuális ellenfél vezeti az OB II nyugati csoportját.
IBK Cartoon Heroes – DF – Regale EK – RFT
8 – 2 (3-0; 2-0; 3-2)
A hazaiak mindenképpen bizonyítani akartak, ennek megfelelően hatalmas lendülettel, nagy tempóban kezdték a mérkőzést, ugyanakkor a vezetést csak a tizenötödik percben tudták megszerezni – a vezető gólt azonban két gyors IBK-s találat is követte, az RFT-s hibákat tehát könyörtelenül kihasználták a Mesehősök (3-0). A meccsen mindenképpen magabiztos védelemmel szerettek volna helytállni az újvárosiak, ám sem ebben, sem az emberelőnyök kihasználásában nem jeleskedtek Horváth István tanítványai. 
Továbbra is völgyben
A második harmadban próbált változtatni a vendégcsapat, ám ez nem igazán látszott a mérkőzés menetén. Az első harmadhoz hasonlóan, tizennégy percig ezúttal is kiegyensúlyozott csata folyt a pályán, ám ezután újra a hazaiak örülhettek góljuknak és az ismétlésre most sem kellett sokat várni: négy perccel később ismét bevették az immáron igazán gyengének mondható vendég védelem kapuját (5-0). A második harmadban a kezdeti keményebb testjáték helyét a durvább megmozdulások és törlesztések vették át mindkét oldalon. A túlfűtött indulatokat a hazaiak (magabiztos előnyük tudatában) provokációval növelték tovább, majd ötödik góljuk után egyik játékosuk (örömében) megalázó módon, kárörvendően ordibált rá nagyjából fél méterről az újvárosi kapusra. A DF csapakapitánya ezt nem hagyhatta szó nélkül, ám cselekedete súlyos büntetést vont maga után, ám kérdés, hogy a vitát kiváltó hazai sportszerűtlenséget miért nem „díjazták” hasonlóan súlyosan. A kérdésre a bírák sem tudtak megnyugtató választ adni, ám idővel mégiscsak csillapodni látszott a helyzet. A harmad további részében – az eredmény szempontjából – nem történtek érdemleges dolgok, így a hazaiak immáron ötgólos előnnyel vonulhattak pihenőre (5-0).
Az utolsó játékrészt megfogyatkozva és hátrányban kezdte meg az újvárosi csapat, de a hatalmas hátrány tudatában is muszáj volt tovább küzdeniük. Azonban pár perccel később kezdett egyértelművé válni, hogy ez a meccs, ez a nap se az lesz, ami kihúzza a gödörből a Dunaújváros csapatát. A vendégek nagyjából tíz perc alatt még két gólt termeltek, emellett az is nehezítette az újvárosiak dolgát, hogy az emberelőnyeiket sem tudták kihasználni. Azonban a gyenge támadómunka ellenére az utolsó öt percben kétszer is eredményes tudott lenni a DF alakulata: mindkétszer Kovács Balázs volt eredményes Kiss Tibor passzaiból – természetesen igazán közel ezzel a két góllal sem tudtak kerülni a Cartoon Heroes-hoz.
A hazaiak játékkedve a magabiztos vezetés (7-2) ellenére is megmaradt az utolsó pillanatig, mindezt pedig az is jól igazolja, hogy a mérkőzést záró sípszó előtt még egy alkalommal sikerült betalálniuk a vendégek hálójába, ezzel megadva a kegyelemdöfést a sok sebből vérző újvárosi csapatnak (8-2).
A mesehősök egységessége az egész mérkőzés folyamán látványos volt, küzdöttek minden lehetőségért, hatalmas iramot diktáltak, amit a vendégek megpróbáltak felvenni, és hiába tűnt úgy, hogy ez sokszor megvalósul, eredményesség területén egyszerűen nem tudtak felülkerekedni az elmúlt hetek nehézségein.
Javítani kell
Ezzel a vereséggel igen hamar, egyetlen lejátszott mérkőzést követően befejeződött a kupasorozat a DF-REK-RFT játékosai számára, ám az OB I-ben továbbra is fontos feladatok várnak a fiúkra. A régóta fennálló, pontszerzés nélküli időszakot le kell már zárni, így hazai pályán mindenképpen jó és eredményes teljesítményre van szükség. Az elmúlt hetek kudarcai után az előttünk álló hétvégén, egészen pontosan november 27-én, vasárnap este hat órától lesz lehetősége a javításra az újvárosiaknak, amikor hazai pályán, a DF Campus Arénájában fogadják a Diamonds SK csapatát.
A sportkedvelőknek szinte kötelező a mérkőzés, hiszen a gárdára igencsak ráfér a szurkolás, hogy érezzék a hazai közönség szeretetét!



