DVSI: kiütés a Ligakupában
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Tizenöt gólt szerzett a DVSI 99-es korosztályú együttese a Szigetszentmiklós otthonában lejátszott kupamérkőzésen. A kiütéses sportiskolás sikerek mellett azért pár vereség is becsúszott, ám ezúttal inkább győzelmeknek örülhettünk.
Mozgalmas napok állnak a DVSI korosztályos labdarúgói mögött, akik számtalan mérkőzésen léptek pályára, hol itthon, hol idegenben. A sportiskolások eredményei ismét széles skálán mozogtak, kiütéses győzelmek, szoros meccsek mellett a sima vereségekből is jutott.
Tizenötig számoltak
A Duna-Mount bajnokság, valamint a Ligakupa újabb fordulójában a DVSI három együttese lépett pályára. A 99-es korosztály küzdelmeiben a DVSI "B" csapata a Holler UFC gárdáját fogadta hazai környezetben, ám 0-3-as félidőt követően végül 6-0 arányban vereséget szenvedett. Sokkal jobban ment az első csapatnak, mely Szigetszentmiklósra látogatott a Ligakupa küzdelmeiben, s valósággal kiütötte ellenfelét. Balogh Zsolt tanítványai már az első félidőben tizenegy (!) gólt rúgtak, s bár a térfélcserét követően már csökkent a koncentráció, az 1-15-ös dunaújvárosi sikerhez nem kell túl sok kommentárt fűzni.
A DVSI 2000-es születésű együttese eközben a Pálhalma ellen lépett pályára, s ahogy a 99-es csapatok, ők is gólokban gazdag meccset játszottak, ám a Pálhalma ezúttal 10-4 arányban jobbnak bizonyult Sárai György csapatánál. A megyei kiemelt bajnokságban Rácalmásra utazott a DVSI U13-as gárdája, ahol semmi esélyt nem adott ellenfelének, s pont tucatnyi találatot szerezve aratott fölényes, 12-0-ás győzelmet.
Itthon jobban ment
A másodosztályú bajnokság "A" csoportjában lépett pályára a sportiskolások U13-as, U15-ös, U17-es, valamint U19-es együttese is. A kisebbek ezúttal az Újbuda gárdáját fogadták hazai környezetben, s a hat megszerezhető pontból négyet itthon tartottak. Az U15-ös csapat ugyanis 2-2-es döntetlent harcolt ki ellenfelével, míg a tizenhárom éven aluliak már az első játékrészben kétfás előnyre szert téve tartották itthon a bajnoki pontokat (2-0).
Ötven százalékot hozott Vácott a sportiskola U17-es és az U19-es együttese. A két gárda váci fellépése a nagyobbaknak sikerül jobban, hiszen óriási csatában, Bóna, Lázár és Benke találataival arattak 3-2-es sikert, míg a tizenhét évesek 0-5-ös félidőt követően végül 7-1 arányban vereséget szenvedtek a jóval erősebb hazai gárdától.
Eredmények:
DVSI ’99 B –Holler UFC 0:6 (0:3)
Edző: Balogh Zsolt.
Pölöskei, Hegedűs, Varga, Vajda, Parádi, Garda, Cislo, Vágó.
Csere: Balogh, Szalai D., Buglyó, Szalai Zs.
Szigetszentmiklós–DVSI ’99 1:15 (0:11)
Edző: Balogh Zsolt.
Varga Á., Mészáros, Dobos, Szabó, Török, Balogh, Topp, Boldizsár.
Csere: Fekete, Papp, Varga L,Vágó.
Gól: Balogh 4, Dobos 4, Boldizsár 3, Topp 2, Papp 2.
Pálhalma–DVSI 2000 10:4
Edző: Sárai György
Verasztó, Fekete, Tóth, Bálint, Pinczési Barna, Pinczési Bence, Hollósi, Garamszegi, Pintér, Máté, Illés, Balogh, Finta.
Gól: Máté (4), Bálint (2), Hollósi, Tóth, Pinczési, Pintér.
U–15
DVSI–Újbuda 2:2 (2:0)
Edző: Horváth Csaba
Mikler-Behán, Dorogi, Murger, Kubicza, Fogas, Czifra, Kaszala, Cséplő, Sziládi, Lemák.
Csere: Boda, Leczki, Szabó, Fridrich, Juhász, Tóth, Németh.
Gól: Kaszala 2.
U–13
DVSI–Újbuda 2:0 (2:0)
Edző: Szellák Sándor
Kovács, Hajdú, Szabó, Nagy-Tóth, - Lehrreich, Finta,Kéri, Szellák, Csala, Varga.
Csere: Ásványi, Katona, Érsek, Molnár, Furulyás, Gerzsényi.
Gól: Csala, Szellák.
U–13
Rácalmás–DVSI 0:12 (0:5)
Edző: Balogh Zsolt.
Tóth M., Tóth D, Szabó, Gerzsényi, Katona, Bakos, Papp, Varga Á., Barócsai, Molnár, Balogh.
Csere: Topp, Szabó, Boldizsár, Varga L., Érsek.
Gól: Balogh 4, Bakos 3, Barócsai 2, Boldizsár, Molnár, Szabó.
U–19
Vác–DVSI 2:3 (1:1)
Edző: Sárai György.
Boldog, Tóth Aradi, Csima- Kenyeres, Berkes, Lázár, Benke, Rozsos- Bóna, Szabó.
Csere:, Varga, Hedrich, Hodula, Marosi, Gillich, Bende, Ürmös.
Gól: Bóna, Lázár, Benke.
U–17
Vác–DVSI 7:1 (5:0)
Edző: Lieszkovszky József.
Molnár, Topp, Oroszi Szabó, Tokai, Kiss, Kuti, Németh T., Fridrich, Bartus, Horváth Á.
Csere: Gádory, Ürmös Bíró Németh G,Kovács.
Gól: Horváth Á.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Hozzászólások
Szemtanú
Beküldte: jozsy king | 2009. 10. 16. | 00:11:54
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -